23.04.2013
Anglia nemzeti napja: Szent György napja
Szent György (270 körül – 303. április 23.) római kori katona és keresztény mártír. Szentté avatását a legtöbb keresztény egyház elismeri; egyike a leghíresebb katonai szenteknek. Leginkább a sárkányt legyőző lovag képében ismert, emellett több ország és város védőszentjeként is tisztelik. Egyike a tizennégy segítőszentnek. A György-legenda azt a keresztény meggyőződést fejezi ki, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi.
25.04.2013
A Malária Elleni Küzdelem Világnapja
A Malária Elleni Küzdelem Világnapja
26.04.2013
Szellemi Tulajdon Világnapja
Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 2000. évi közgyűlésén döntött arról, hogy április 26-át a világ társadalmi fejlődéséhez és haladásához meghatározó módon hozzájáruló műszaki alkotók és művészek munkásságának, eredményeik védelmének szentelt világnappá nyilvánítja. A szellemi tulajdon világnapját először 2001. április 26-án ünnepelték meg.
Dr. Kamil Idris, a WIPO korábbi főigazgatójának szavaival: "A Szellemi Tulajdon Világnapja ragyogó alkalmat kínál az emberek arra való ösztönzésére, hogy gondolkodjanak el a szellemi tulajdonnak a mindennapi életben betöltött szerepéről, valamint arról, hogy mekkora jelentősége van az innováció és az alkotóképesség előmozdításában és védelmében."
A fenti gépies szöveg helyett azonban gondoljunk inkább arra, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a szabadalmak, védjegyek saját mindennapi életünkben. Szinte lépten-nyomon beléjük ütközünk. Védjegyekkel azonosítjuk kedvenc termékeinket, az általunk használt készülékek alapjául pedig szabadalommal védett találmányok szolgálnak. Sajnos azonban az emberek többsége nincs tisztábban jelentőségükkel. Évente egy nap, április 26., a Szellemi Tulajdon Világnapja rávilágít az emberi képzelőerő és felhalmozott tudás fontosságára, előmozdítva ezzel a szellemi tulajdon nagyobb tiszteletét, és tudatosabb felhasználását.
Egyrészről az emberi kreativitást ünnepeljük, a feltalálókat és a művészeket, akik szebbé és jobbá teszik a világunkat, másrészről a szellemi termékekhez fűződő jogokat is, amelyek ösztönzik és táplálják az alkotó embereket.
A világnap alkalmából egyre nagyobb aktivitás tapasztalható különböző szervezetek részéről, és egyre nagyobb nyilvánosságot kap ez az alkalom. A világnapnak természetesen már Facebook-oldala is van, és a hozzá kapcsolódó térképen rákereshetünk, hogy szerte a világon merre és hogyan ünnepelnek embertársaink. A világszerte zajló eseményekről a WIPO saját listát is vezet, és a világnap kapcsán készült ötletes és látványos poszterekből és promóciós anyagokból egy évről évre bővülő online tárlatot is megtekinthetünk.
29.04.2013
Tánc, táncművészet világnapja
1982 óta a tánc, táncművészet világnapja
30.04.2013
Juliana anyakirálynő születésnapja
Holland Királyság - Nemzeti ünnep - Juliana anyakirálynő születésnapja 1909.
|